Vidéken még ma is a vőfély kéri ki a menyasszonyt a lányos háznál, búcsúztatja el a szülőket, kíséri végig kikiáltóként a vőlegényt az egész esküvő alatt, szónokol a pár helyett, irányítja a játékokat, viszi be a műsorba az esküvői szokásokat, gondoskodik róla, hogy a pohár soha ne legyen üres, a násznép pedig a lakodalom teljes ideje alatt önfeledten ünnepelhesse az ifjú párt.
Népies öltözékével, harsány hangjával, az elmondott régi humorral fűszerezett rigmusokkal, vőfélyversekkel igazi lelke volt az esküvőt követő dínom-dánomnak. A városi létforma és a polgári szokások előtérbe kerülésével a lakodalmakat felváltották az esküvői vacsorák és a díszes fogadások.
Ezzel egyidejűleg megnőtt az igény egy a modernkor igényeihez igazodó vőfélyt helyettesítő személyre, a ceremóniamesterre.
A ceremóniamester feladata ugyanaz, mint elődjének, de megjelenése, viselkedése és kommunikációja már igazodik a városi környezethez és elvárásokhoz, öltözéke elegáns, alkalomhoz illő, tökéletes ismerője a protokollnak. Fő feladata, hogy átvállalja a párra nehezedő feladatok egy részét, hogy helyettük kommunikáljon, oldja az esetleges feszültségeket, feltalálja magát és megoldja a lehető legnehezebb szituációt is, a rendezvény műsorvezetője és hangulatfelelőse.
Gondoskodnia kell arról, hogy minden gördülékenyen menjen, együtt kell működnie a többi szolgáltatóval, a felszolgálókkal, a zenekarral, fotóssal, videóssal.